A stresszkezelés technikái a XXI. században (1)

A stresszkezelés technikái a XXI. században (1)

A XX. század óriási technikai fejlődésének következtében kialakuló világhelyzetben (nukleáris fegyverkezési verseny, környezetszennyezés, az emberi magatartás torzulása) az egyes emberek magatartását szabályozó értékek nem feltétlenül azonosak az emberiség túlélését biztosító értékekkel. Igen fontos ezért, hogy az új körülmények között a nevelés képes legyen az emberiség túlélését tudatosítani és értékként a fiatalokkal elfogadtatni. Emellett jelenleg az emberi közösségek – azon belül elsősorban a családok – válságban vannak.

A hétköznapi stressz és a gazdasági érdekek összefüggései

A legújabb kutatások rávilágítanak, hogy a válság gyökere az, hogy a modern társadalomban a szorongáskeltés új lehetőségei alakultak ki – elsősorban a tömegkommunikáción, a médián keresztül. Mivel a szorongáskeltés pénzben, hatalomban, kifejezhető, eredményes stratégia – hiszen a szorongó ember kiszolgáltatott, így könnyen irányítható – óriási erők állnak a szorongáskeltés hátterében, szolgálatában. A fogyasztói társadalom ideológiája, mely az emberi magatartás alapelveként az ösztönök felszabadítását, az élvezetek keresését és kiélését állítja fel, valójában az állati magatartás szintjére szállítja le az embert, hiszen az állat életét, döntéseit irányítják az ösztönök, a pillanat “varázsa”, az élettani egyensúly fenntartása.

Egy pszichológiai szótár meghatározása szerint ” a szűkebb értelemben vett szorongás mindennemű tárgyra történő vonatkoztatás nélküli szorultságra és az érintett saját helyzetének bizonytalansága, ill. átláthatatlansága miatti aggodalomra vonatkozik… a szorongás intenzitása a helyzet mindenkori értékelésével, ill. újraértékelésével változik.”

Fenti meghatározásból is látjuk, hogy a technika, a kommunikáció fejlődése megteremtette az alapot a szorongás világméretű elterjedéséhez; a hatalom annak a kezében van, aki az információ birtokosa, és sajnos sokszor ezt a tudást, ismeretet megtartva, vagy csak kis részleteit adva tovább kiszámíthatatlanná teszi a többiek számára a jövőt, amelynek alakításában valójában tehetetlen a hétköznapok embere. Így a helyzet feletti cselekvő, aktív ellenőrzés hiánya, a tehetetlenség, kiszolgáltatottság érzése az egyik legnagyobb rabszolgaságba – a félelem, a rettegés szolgaságába vetheti az egyént. Ennek megértésén át juthatunk el ahhoz, hogy megértsük: a szabadság pszichológiai értelemben azt jelenti, hogy rendelkezünk a helyzet értékeléséhez, megoldásához szükséges lényeges információkkal, és képesek vagyunk aktívan hozzájárulni saját helyzetünk alakításához.

Új helyzet, új stratégiák?

A kérdés az, hogy ilyen körülmények között, a mai világhelyzetben van-e olyan “stratégia”, olyan módszer, amellyel fel lehet venni a harcot, amelyik segít a problémák értelmezésében, a helyes magatartás megtalálásában, olyan normák, értékrendek kialakításában, amelyek nemcsak az egyén, hanem az egész emberiség hosszú távú érdekeit szolgálják?!

A kutatók, tudósok már rájöttek, hogy pont az emberi magatartás vált az egyik legsúlyosabb veszélyeztető tényezővé az emberiség fennmaradásának kérdésében. Ezért az új feltételekhez alkalmazkodó problémamegoldó ismeretszerzés, a helyes megküzdési stratégiák (coping) megtanítása, a támogató háttér – elsősorban a család – megteremtése és megtartása, a valódi értékek, magatartásminták és emberi normák átadása és elfogadása mindenkinek egyéni és közös érdeke.

Egészséges közösség, egészséges emberek?

Ezt alátámasztva például a ma leggyakrabban halálhoz vezető megbetegedésekben (a szív– légzőrendszer /kardiorespiratorikus/ és anyagcsere /metabolikus/ rendszer egyensúlyának felborulása), az alkoholizmus és öngyilkosság alakulásában igen lényeges a magatartási kockázati tényezők szerepe. Ezért a megelőzés alappillére, hogy azokat a pszichológiai, magatartási védőfaktorokat, amelyek ezen megbetegedések kialakulását vagy rosszabbodását akadályozzák, megtanuljuk, és átadjuk a felnövekvő nemzedéknek. Ebben van kulcsszerepe a szülőknek, a családnak, az iskoláknak és végső soron az egész társadalomnak.

Az egészséges élet, magatartás nem egyszerűen jó vagy rossz szokások, szoktatás kérdése – mint ahogy az egészséges életmódot propagáló kampányok gyakran hirdetik – hanem alapvetően az életcélok és a megfelelő konfliktuskezelési, megbirkózási stratégiák eredménye. Mivel az ember, a gyermek fejlődésének legfontosabb és egyik legmeghatározóbb eleme az anya, az apa – a szülők – ezért lenne olyan fontos, hogy a család eredeti funkciója szerint teljes életközösséggé váljon, ne csak ágyrajáró szállás legyen. A teljes életközösség jól kell, hogy működjön megteremtve az érzelmek és a feladat-problémamegoldás egyensúlyát, a gyengédség és a közös tevékenység, fegyelmezés egységét.

Mentális, és ezen keresztül testi egészségünk bölcsője a család

Azért, hogy a kihívásnak meg tudjunk felelni, és a gyermekeinket is fel tudjuk készíteni a “harcra”, az alapokat már jól kell megépíteni. A legfontosabb, mindennek a szegletköve a szeretet, a bizalom, a kompetencia érzésének és tudatának az elplántálása nemcsak a csecsemőkorban, hanem – már az agy és az idegrendszer formálódásakor – az anyaméhben.

Ez a cikksorozat az intrauterin-extrauterin kötődés és a stressz, szorongás közötti összefüggés, kölcsönhatás témájával foglalkozik. A cikk első részében a stressz, szorongás kialakulását, folyamatait ismertetjük, majd a különböző megküzdési stratégiákat mutatjuk be. A további részekben térünk rá a kötődési mintázatokra, ebben bekövetkező zavarok hatásaira, valamint szó lesz a serdülőkorról, ahol a gondozó-gyermek közötti kötődési mintázat meghatározóvá válik az alkalmazott problémamegoldásnál.

1. A stressz kialakulásának és hatásának elméletei

A stressz szó a latin strictus (szoros), illetve az ófrancia estrece (szorosság, szorongatás, szorultság) szavakból származik. Az angolban a XVIII. század óta használják, fizikában használatos kifejezés volt, mely a szilárd testek feszültségi állapotára utalt, melyet nyomás vagy húzás okozott. Hooke angol óramester arányossági törvénye szerint: a stressz = rugalmassági tényező ´ terhelés – azaz egy órarugót felhúzáskor csak rugalmasságának határain belül szabad megterhelni, különben a túl nagy feszültség (stressz = igénybevétel) miatt eltörhet. A stressz fogalmának alkalmazása az orvostudományban Cannon és Selye nevéhez fűződik; a stressz az igénybevétel szervezeti állapotának, illetve a terhelés és annak okai, és a stresszorok közti konfliktus folyamatainak jellemzésére szolgál. A stresszorok olyan külső vagy belső ingerek, melyek megzavarják az egyensúlyt és ezzel alkalmazkodáshoz, és védekezéshez vezetnek. A stresszt “összefoglalóan úgy írhatjuk le, mint adaptív pszichofiziológiai részfolyamatok strukturált sorozatát, melyek részben homeosztatikusak, részben kognitív, ill. személyiségfüggő természetűek, és akkor jelennek meg, ha intenzíven ható, megterhelő események hosszabb időn át és/vagy ismétlő módon megzavarják a belső egyensúlyt”.

Kialakulásának és hatásának elméletei 3 fő szemléletbe sorolhatóak:

  1. Fiziológiai-biokémiai szemlélet – amelynek fő képviselői Cannon (1936), Selye (1976)
  2. Pszichológiai szemlélet – itt meg lehet említeni Cofer és Appley (1967), McGrath (1970), Lazarus (1966, 1991) és Selye János nevét.
  3. Életstressz (life stress) a harmadik megközelítési mód.

1.1. Fiziológiai-biokémiai szemlélet a stresszről

A modern kutatások Cannon-nak (1936) az emócionális stresszről szóló munkáival kezdődtek. Ő a stresszt és annak vészreakcióját alkalmazkodásnak tekintette. A vészhelyzet felismerését, az emocionális izgalmat okozó ingerek észlelését a mellékvese aktivitása és a szimpatikus arousal követi (felgyorsul a szívműködés, a légzés; nő a vázizom tónusa; csökken a bőri és zsigeri véráramlás). Cannon a stresszt úgy tekintette, mint a veszélyre adott választ, amely közvetlenül kapcsolódik a túléléshez és az adaptációhoz. Ő vezette be a homeosztázis elnevezést, amely az élőlény egyensúly-fenntartó képessége – azaz azok az élettani folyamatok, amelyek a szervezetben uralkodó állandó viszonyok többségének fenntartását biztosítják. Tehát stressznek és feszültségnek nevezte azt a megterhelést, amit például egy betegség gyakorol a homeosztázis valamely szervi tényezőjére, más szóval, a test normális, kiegyensúlyozott állapotára.

Ezt az elméletet terjesztette ki később Selye János, amely az első népszerű stressz koncepció volt a biológusok közösségében. Szerinte a stressz az élettel járó elhasználódási folyamatok egysége. A stressz pontosan észlelhető változásokat okoz a test működésében és vegykonyhájában. A változások egésze – a stressz tünetcsoportja – a generális adaptációs szindrómában (G.A.S.) foglalható össze. Ez három fokozaton át bontakozik ki. A triász első szakasza 1. alarm- (vész-) reakció; 2. a rezisztencia (ellenállás) és 3. a kimerülés állapota.

  1. Alarm-reakció: ez foglalja magába a szervezet védelmi erőinek riadókészültségét.
  2. Rezisztencia szakasza: ha az alarm-reakciót kiváltó inger, károsító tényező ismételten jelen van, vagy hosszú ideig fennmarad, akkor bekövetkezik az adaptáció; az alarm-reakciót a rezisztencia váltja fel. E második szakasz jelenségei sokban különböznek az elsőtől, bizonyos vonatkozásban pedig éppen ellentétesek vele.
  3. Kimerülés szakasza: ha az ártalom hatása még ezután is folytatódik, véget ér az adaptáció, és az élőlény elérkezik a harmadik állapothoz. Ennek megnyilvánulásai nagyban hasonlítanak az alarm-reakció jelenségeihez
Fiziológiai-biokémiai szemlélet a stresszről

A stresszállapot két összetevőből alakul ki, az egyik a követelést hordozó stresszor, a másik az élőlény idioszentikus válaszainak összessége, a stresszreakció.

Selye János elméletével szemben az újabb vizsgálatok azt mutatják, hogy a test biokémiai válaszait az emberi szervezetben nem tekinthetjük minden stressztípusra egyetlen, viszonylag azonos, egyetemes válasznak (például pszichés stressz során más tényezők maradnak ki belőle, mint fizikai stressz esetén). Ezen kívül megkérdőjelezhető az is, hogy különösen a pszichés stressz során a stresszorok intenzitása és huzamos időtartama közvetlenül, minden átmenet nélkül stresszállapothoz vezet.

1.2. Pszichológiai szemlélet a stresszről

“A pszichológiában a stressz a szervezet olyan állapotát jelenti, amely egy egyénnek a környezettével való interakciójából származik, viszonylag szélsőségesnek tekinthető, a fenyegetettség érzésére figyelmeztet, és amely a személy saját integritását és egészségét érinti, és a rendelkezésére álló megküzdési stratégiákkal ténylegesen vagy a személy szerint nem kezelhető”.

A Selye féle stresszkoncepcióhoz képest a legjelentősebb fejlődés, változás, hogy a helyzetek feletti kontroll képessége, illetve ennek hiánya került az érdeklődés középpontjába. Az ember aktív “részvételét”, szerepét talán még jobban hangsúlyozza a stressz másik definíciója, mely szerint “az az állapot, amelybe emberek a fizikai vagy pszichológiai jóllétüket fenyegető eseményekre adott válaszként kerülnek”. Ezzel összhangban olyan eseményeket határoz meg stresszkeltőnek, melyeket az egyén fizikai vagy pszichológiai jóllétét veszélyeztetőnek észlel.

A kérdés ezután: mi alapján ítélünk egy eseményt veszélyesnek, melyek azok a jellemzők, melyek alapján a fenyegető helyzetek kategóriájába soroljuk be ezeket. A kiindulópont a követelmények és a megküzdési kapacitás közti egyensúlyhiány felismerése. Ez helyzetenként és személyenként eltérő, ezért ugyanabban az élethelyzetben más reagálásokat figyelhetünk meg különböző embereknél, de ugyanígy ugyanaz a személy különböző mértékben ítél egy szituációt, eseményt stresszkeltőnek, attól függően, hogy pl. előtte milyen tapasztalatai voltak, vagy hogyan méri fel saját kompetenciájának a mértékét.

Lazarus kognitív” nézőpontból vizsgálta a stressz fogalmát, és a stressz, szorongás kognitív tranzakcionista modelljét alkotta meg. Elméletében erőteljesen támaszkodik az értékelési folyamatokra, mely a személy belső valóságreprezentációjára támaszkodik. Ebből következik, hogy sokszor a stressz inkább az észlelő fejében jön létre, azaz a fenyegetés, veszélyeztetettség észlelése nagymértékben attól függ, hogy az egyén hogyan konstruálja meg a helyzetet. Hasonlóképpen a válaszreakció, viselkedés is részben attól függ, hogyan konstruáljuk meg, értékeljük kompetensnek a különböző cselekvési lehetőségeket.

1.3. Életstressz

Az életstressz nagyon összefonódik a stressz pszichológiai szemléletével, azt is lehet mondani, hogy annak egy speciális ága. A legújabb elméleteket foglalja össze a stressz kialakulásával és főként az ember életére gyakorolt hatásaival kapcsolatban.

Az életstressz “az emocionális és pszichoszomatikus kimerültség elvéhez kapcsolódó kifejezés, amely az olyan negatív és pozitív életesemények szubjektív megélésére vonatkozik, melyek a személy életkörülményeire gyakorolt drasztikus hatásuk miatt döntéseket és újraalkalmazkodást tesznek szükségessé”.

A stressz egyik legegyértelműbb forrása azok a traumatikus események, melyek az emberi tapasztalat szokásos határain kívül esnek. Ilyenek például a természeti katasztrófák, háborúk, fizikai támadások, súlyos balesetek. Ezeknél a helyzeteknél megfigyelhető egy általános viselkedési mintázat: a katasztrófaszindróma.

Első szakaszban a túlélők kábultak, nincsenek tudatában sérüléseiknek vagy a veszélynek, úgy viselkednek, mintha az egész csak egy álom lenne, a külső ingerek alig jutnak el hozzájuk. A második szakaszban még mindig passzívak, nem képesek aktív közreműködésre, de már a kapott utasításokat követik. Ezután jön elő a szorongás érzése, nehezen tudnak koncentrálni, összpontosítani, újra és újra lejátszódik előttük a traumatikus esemény, amit újból és újból elmondanak.

Ezeknél a stresszkeltő helyzeteknél minden ember átél bizonyos fokú traumát, ahogy szokták mondani – “ép ésszel nem lehet felfogni, olyan borzalmasak” – különbség inkább a trauma mélységében, és a megküzdési stratégiákban van. De vannak olyan események, melyek észlelésében, értékelésében nagyon nagy eltérések mutatkoznak egyes emberek között. Négy olyan jellegzetesség van, amelyek arra hatnak, hogy mennyire érezzük stresszkeltőnek egy helyzetet:

  1. befolyásolhatóság (minél befolyásolhatatlanabbnak tűnik egy esemény, annál inkább fenyegetőnek találjuk)
  2. bejósolhatóság (egy esemény bekövetkezésének bejósolhatósága, előrejelzése)
  3. tűrőképesség (mennyire teszi próbára a képességeket, kérdőjelezik meg énképünket)
  4. végül még meg kell említeni a belső konfliktusokat, amikor az egyénnek összeegyeztethetetlen vagy egymásnak ellenmondó célok, szükségletek, cselekvések között kell választania, mely belső disszonanciát eredményeznek.

2. Az élethelyzetek szubjektív minősítése

A szorongás kialakulásának és kezelésének különböző megközelítéseiben hangsúlyos szerepet kap a személy észlelése, értékelése, érzései nemcsak a külső helyzetekkel szemben, hanem önmagával, saját képességeivel, kompetenciájával szemben is. A környezet saját elvárásait, feltételeit igyekszik rákényszeríteni a személyre, miközben maga az ember aktív környezetalakító, célok, értékek megvalósítására törekvő lény.

Az ember nem csupán élettani egyensúlyának fenntartására törekszik. Ezért az egyén számára a szocializációja során kialakuló, életét irányító attitűdök, értékek, pszichológiai minták, énideálja talán még nagyobb súllyal érvényesülnek a magatartás szabályozásában, mint az élettani egyensúly (homeosztázis) megteremtése és fenntartása. A testi-lelki egészség feltétele, hogy -e kétféle szabályozás (a pszichés és a fiziológiai egyensúly fenntartása) harmonikusan épüljön egymásra. Az “egész-ség” szó is erre utal, a test-lélek-külvilág összhangjára, harmóniájára.

Összefoglalás

Amint cikkünkből látható, a világ sokat változott a tömegkommunikáció elterjedésével, ezért új stresszkezelési mintákat is kell kidolgoznunk. Megerősíteni elhanyagolt kapcsolatainkat. Cikkünk következő részében az aktív megküzdés formáiról lesz szó.

A blogcikket Jakabos Hadassa felnőtt klinikai szakpszichológusunk írta. Amennyiben úgy érzi, hogy segítségre van szüksége a stresszel való megküzdésben, ide kattintva foglalhat időpontot szakemberünkhöz online pszichoterápiás konzultációra.

Jakabos Hadassa - OnlinePszichológus.net