Mitől leszünk érettek érzelmileg? Hogyan válunk le a szüleinkről?

A felnőtté válás és az autonóm személyiség kialakulásának egyik alapfeltétele a szülőkről (elsődleges gondozó személyről) való érzelmi leválás. De mit is jelent ez a sokszor félreértett fogalom?

Az emberi lények számára a kötődés elsődleges fontosságú pszichés szükséglet az egész életen át. A kötődési szükséglet evolúciós gyökerekkel rendelkezik, tehát a környezethez való sikeres alkalmazkodást és túlélést segíti. Ehhez járul hozzá még az emberek esetében szokatlanul hosszúra nyúló gyermekkor, amikor a kisgyerek fizikai és érzelmi függésben, kiszolgáltatottságban él.

Ebben az időszakban (a születés pillanatától az első néhány életévben) kialakuló kötődési mintázatok meghatározóak egész későbbi életünkre. A kötődési viselkedés és abból fakadó “belső munkamód” kihatással van önképünkre, kapcsolati választásainkra és viselkedésünkre. A kötődéselméletről azonban sokan sok helyen írtak már.

Jelen írásunkban az érzelmi leválás vagy differenciáció témáját szeretném körbejárni, különösen abban a tekintetben, hogy hogyan függ össze az autonóm én-működés és érett identitás kialakításának képességével. 

Az érzelmi fejlődés alapja a családunk kiszámíthatósága

A 60-as 70-es évektől kibontakozó családi rendszerszemlélet egyik jeles alakja, az amerikai Murray Bowen családterapeuta a családi rendszerben megfigyelhető alapvető érzelmi folyamatok leírásával gazdagította lélektani ismereteinket. Más családterapeutákhoz hasonlóan, a családról, mint biológiai-lélektani-társadalmi egységről gondolkodik, melynek folyamatos hatása alatt bontakozik ki az egyén fejlődése.

E fejlődésre jellemző, hogy idővel az egyén – jó esetben – egyre magasabb fokú autonómiát (önállóságot) szerez, miközben a biztonságos érzelmi kötődés is fennmarad.  Az optimálisan működő család tehát támogatja az egyéni autonómia-törekvéseket, miközben természetesen biztonságot nyújtó bázist és támogató közeget szolgáltat.

A család és egyéb rendszerek hatása az egyénre

Hogyan lehetséges ez? A család – más komplex rendszerekhez hasonlóan – rendelkezik külső és belső határokkal, melyek az egyes tagokat, illetve alrendszereket elkülönítik és összekötik egymással.

A nukleáris család esetében beszélhetünk szülői, házastársi és gyermeki, illetve testvéri alrendszerekről, tágabb családi rendszerben pedig természetesen nagyszülői, stb. alrendszerekről. A határok lehetnek merevek (rigidek) vagy rugalmasak (flexibilisek); illetve beszélhetünk átjárható (permeábilis) és átjárhatatlan határokról.

Külső határok vizsgálata esetén például kérdés lehet, hogy mennyire nyitott a család a külvilág, “idegenek” felé, mennyi családi ismerős, barát van jelen, és ők akár konkrét fizikai értelemben mikor, hogyan jelennek/jelenhetnek meg, vagyis “kit engedünk be”.

A belső határok tekintetében az érzelmi távolságtartás, a megszólíthatóság kérdései merülnek fel (egy gyerek miben és mennyire számíthat a szülei támogatására, segítségére) vagy, hogy a szerepek mennyire rögzítettek. Előfordulhat, hogy a szülő belép a gyermeki alrendszerbe, vagyis nem szülőként, hanem barátként, társként nyilvánul meg, de ugyanígy megeshet, hogy a gyermek kerül valamilyen szempontból szülői szerepbe (parentifikáció). 

Mitől függ, mennyire bízunk önmagunkban és a világban?

A tagok és alrendszerek között ismétlődő interakciós mintázatok (szabályok) figyelhetőek meg, ezeket tudatosan vagy tudattalanul megfogalmazott parancsok (felszólítások) és tiltások formájában azonosíthatjuk (milyenek KELL lenni, mi az elvárt viselkedés, mi a tilos).

Ezen alapvető strukturális jellemzők mellett, Bowen a családban zajló érzelmi folyamatok azonosításával és leírásával járult hozzá a családlélektanhoz. Nyolc alapvető folyamatot azonosított: triádok, differenciálódás, nukleáris család érzelmi rendszere, családi projekciós folyamatok, érzelmi kilépés, transzgenerációs átadódás, testvér pozíció, társadalmi érzelmi folyamatok. 

Bár -e kulcsfolyamatok szorosan összefüggnek egymással és a fent ismertetett strukturális elemekkel, mi a differenciálódással, vagyis az érzelmi leválás folyamatával foglalkozunk részletesebben.  

Mint említettük, a kötődés alapvető szükséglet és ez az a lélektani folyamat, mely a családi rendszer egységét, a családtagok közötti szoros, máshoz nem hasonlítható érzelmi köteléket biztosítja.

Ugyanakkor, a túl szoros kötődés (például szülői túlgondoskodásban, túlvédésben jelenhet meg) gátolja a személy önállóságra való törekvését, mely az életciklus során folyamatosan egyre intenzívebben jelentkezik és nagyjából serdülőkorban éri el tetőpontját. Ilyenkor az autonómia-kötődés konfliktus az egyik központi érzelmi dinamika, mely a serdülő és a szülők (és a tágabb család) közti kapcsolatot meghatározza.

A serdülőkori lázadások például ennek az autónómiára való törekvésnek a kifejeződései. Ezek a dinamikák hozzásegítik a serdülőt, hogy megélje saját érzéseit, illetve cselekedetei következményeit, tehát alapvető fontosságúak a felelősségérzet és a független, önálló személyiség kialakulása szempontjából. A túlóvó, túlvédő szülői magatartás például éppen az autómia szükséglet frusztrációja révén okozhat később életvezetési nehézségeket. A túl rideg, elutasító szülői magatartás pedig a kötődési szükséglet területén okoz hiányokat.

Ebből kifolyólag a család– és neveléslélektan a megfelelően magas elvárásokat, biztonságos (kiszámítható), határozott keretek felállítását, ugyanakkor elérhető érzelmi támogatás (megértés, elfogadás) nyújtását tartja ideálisnak a szülői részről. Ezzel lehetővé téve a lázadás, vagyis az önazonosság megküzdésének megélését, de mindezt biztonságos keretek közt, jelezve, hogy a serdülő/fiatal felnőtt mindig visszatérhet a “szülői házba” (képletes vagy akár szó szerinti értelemben).

Optimális esetben, Bowen szerint kialakul az én-pozíció, mely egy másoktól érzelmileg független, önálló személyiségműködést takar, ugyanakkor képes az elköteleződésre, hűségre (itt, a Bowlby-féle kötődéselmélet mellett Erikson identitáselméletével mutat szoros párhuzamot Bowen modellje).

A leválás alapja a stabil kötődés

A differenciáció (leválás, elkülönülés) megnyilvánul egyrészt a személy belső működésében: döntéseit, gondolkodását csak kellő mértékben befolyásolják érzelmi reakció. Döntési helyzetekben képes racionálisan választani, nem tapasztal elárasztottságot vagy nehezen meghatározható érzelmi “kényszert”, mely általában a jelentős másokkal (családtagokkal) való érzelmi összefonódottságból ered.

Másrészt egy külső, kapcsolati megnyilvánulása is van a differenciációnak, melyben a személy a saját igényeinek megfelelően cselekszik, nem annyira mások elismerése vagy jóváhagyása hajtja, hanem saját valós szükségletei mentén szervezi életét. E tekintetben sokan kritizálták Bowen elképzelését, amiért az egy túlontúl egyénközpontú, individualista emberképet közvetít.

Amennyiben a differenciálódás nem történt meg teljes mértékben (ahogy általában valószínűleg nem történik meg, az én-pozíció inkább ideáltípusnak vagy adott helyzetben megfigyelhető működésmódnak tekinthető), akkor a differenciálatlan én-működés következő szintjeit különíthetjük el: fúzió, érzelmi reaktivitás, érzelmi kilépés.

Nehézségek a függetlenedésben

A fúzió azt jelenti, hogy az egyén gyakorlatilag teljes összeolvadtságban létezik egy jelentős másik személlyel. Érzelmi állapotai, gondolatai egy másik ember érzelmeinek és gondolatainak függvényeként értelmezhetőek. Ebben a “tiszta” formájában megintcsak ritkán fordul elő, felnőttek esetében komoly személyiségfejlődési zavarra utalhat.

Az érzelmi reaktivitás azt jelenti, hogy önképem, gondolkodásom, érzelmeim még mindig nagyban valamilyen jelentős másik vagy mások jóváhagyásának, elismerésének függvénye. Vagyis egy helyzetet például nem az alapján ítélek meg, hogy számomra mit jelent, milyen érzéseket kelt, hanem lényegesebb, hogy a fontos másik személy mit él meg, én erre reagálok. Az érzelmileg reaktív személy törekszik a konfliktusok kerülésére, viselkedését úgy alakítja, hogy lehetőleg a másik személy számára ne okozzon “problémát”, ne váltson ki rossz érzéseket, stb.

A harmadik lehetőség az érzelmi kilépés. Ez a működésmód időnként nagyon hasonlíthat a valódi függetlenségre, mert gyakran a család, jelentős másik érzelmi befolyása alól csak úgy képes (látszólag) kivonódni az egyén, hogy például jó messzire elköltözik. Ha erre nincs lehetősége, igyekszik a kommunikációt minimalizálni, inkább elkerülő viselkedést mutat a jelentős kötődési személyek felé. Ebben az esetben tehát továbbra is a jelentős kapcsolatok határozzák meg a személy működését, mégha az igyekszik erről tudomást sem venni.

A felnőtt személyiség számára alapvető a határok megfelelő kezelése

A fent leírt strukturális jellemzőkkel összevetve feltételezhetjük, hogy a túlságosan invazív szülői magatartás (a gyermek, mint a szülő érzelmi szükségleteinek kielégítője,  rátelepedés, túlvédés) a túl könnyen átjárható határok a szülők és gyermekek között, és a gyermek parentifikációja (felnőtt/szülői szerepbe helyezése) olyan tényezők, amik nehezítik az érzelmi leválást és így az autonóm, önálló személyiségműködés kialakulását.

Bowen hangsúlyozza, hogy az összemosódott, “határtalan” vagyis diffrenciálatlan családi rendszerekben sokkal magasabb a szorongás szintje, hiszen összeadódik a tagok “krónikus szorongása”, belső konfliktusaik feszültsége. Ez pedig általában a legérzékenyebb, legsebezhetőbb tagon csapódik le, aki értelemszerűen általában valamelyik gyermek lesz.

Összegezve tehát, az érzelmi leválás nem a meghatározó családi kötődések “levedlését”, elhagyását jelenti, pusztán azt, hogy a felnőtté válásban fontos mozzanat a saját, önazonos érzelmi, gondolati és viselkedéses függetlenség elérése, amely időnként akár ellentétes is lehet a szülők vagy más jelentős kötődési személyek elvárásaival. Ezeket a konfliktusokat azonban a biztonságosan kötődő, differenciált személy (illetve családi rendszer) képes rugalmasan kezelni, egyszerre fenntartva a belső autonómiát, hitelességet és az érzelmileg jelentős kapcsolatok intaktságát.

A blogcikket munkacsoportunk új tagja, Takács Bálint pszichológus, képzésben lévő család- és párterapeuta írta. Amennyiben úgy érzi, hogy segítségre van szüksége problémája megoldásában, forduljon bizalommal szakemberünkhöz ide kattintva négyszemközti online pszichoterápiás konzultációra.